Szem nem maradt szárazon péntek este
KERTÉSZ LÁSZLÓ
Jókora tömeg gyűlt össze a gyergyószentmiklósi vasútállomáson június 10-én, pénteken a kora esti órákban. A Budapestről induló Székely Gyors minden évben kicsalogatja a városok, települések lakóit az állomásokra.
Nagy volt a várakozás a vonat érkezése előtt
A szerelvény érkezése előtt 20 perccel még alig egy maroknyi ember tartózkodott a helyszínen, majd ahogy egyre kevesebb lett az idő a zarándokok érkezéséig, úgy egyre nagyobb létszámú tömeg képviseltette magát. Az emberek zászlókkal, továbbá volt, aki népviseletben szerette volna megadni a kellő tiszteletet az anyaországból érkező vendégeknek.
Valamikor háromnegyed hét után bejelentették a hangosbemondón, hogy a várva várt vonat a harmadik vágányra érkezik, a probléma csak ott volt, hogy a kiküldött két csendőr nem engedte a tömeget a harmadik vágány közelébe. A piros mozdonyú szerelvény megállt, az emberek pedig méterekről üdvözölték a vonatból integető zarándokokat. Aki a harmadik vágány közelébe próbált férkőzni, azt a biztonság emberei szépen visszatessékelték. A magyarországi utasok a vonatból kiabáltak, és meghatódva üdvözölték a zászlókat lengető gyergyói népet. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy felcsendüljön a magyar himnusz, majd ezt kövesse a székely.
A tömeg szívből énekelte a felhangzó nótákat, énekeket
Ezek után az addig munkájukat tökéletesen végző csendőrök már nem tudtak ellenállni a magyar öntudat előretörésének, a vonatról leugráló utasok könnyek között ölelték át a gyergyóiakat, és köszönték meg a szép fogadtatást, továbbá néhány csekély ajándékot.
Előkerült a hegedű is, és felzendültek a szebbnél szebb magyar nóták, búcsús énekek, amelyeket egy-egy a sírástól elcsukló hang kísért. Eljött a búcsú pillanata, de ez nem akadályozott meg semmit abban, hogy felcsendüljön a „Ria-Ria Hungária!”.
Az érkezésnél és a búcsúzásnál is megállás nélkül lengtek a lobogók
A szerelvény tovább indulásakor integető kezek és mosolygó arcok, amelyek egyaránt sugalltak lelki feltöltődést, meghatottságot, de ugyanakkor némi szomorúságot is. A vonatból kiszűrődő utolsó hallható kiabálások a következők voltak: „Jövőre ugyanitt!”, vagy „Találkozunk Csíksomlyón!”