Valami egészen más történt...
1984, London. Winston Smith behuzalozott világban él. A hálózat a telekép útján
figyeli és irányítja ôt munkahelyén, otthonában, s mindenhol, ahol csak megfordulhat,
éjjel és nappal. Távmunkában dolgozik, így kapja a történelem-módosítási feladatokat,
s küldi vissza a kijavított múlt dokumentumait a Gondolatrendôrség számára. Folyamatos
szorongása csak akkor múlik el rövid idôkre, amikor a telekép látó- és hallómezején
kívülre tud kerülni. Így képzeli el George Orwell 1949-ben készült regénye, az „1984” a
lélekromboló „információs társadalmat”.
1984, Santa Monica (Los Angeles). Kit Galloway és Sherrie Rabinowitz megnyitnak
egy kávéházat, ahol a kényelmes fotelek, kis asztalok és kávé mellett multimédiás
számítógépek és világ számos pontjával kiépített kapcsolatok kultúrákat átívelô, egymáshoz
közelítô beszélgetéseket, konferenciákat, fejlesztési programokban végezhetô
közös munkát tesznek lehetôvé. Ez volt a világ elsô elektronikus kávézója.
A világ tehát nem Orwell víziója szerint alakult. Szerencsénkre. Szimbolikusnak tekinthetjük,
hogy a megjósolt idôpontban a világot behálózó informatika valóban megvalósult,
de nem az elnyomó hatalmat, hanem – természete szerint – a szabad választás, az esélyteremtés
lehetôségeit szolgálja. Ennek két alapvetô biztosítéka a civil társadalom kontrollja
és a széles körû, akadálymentes közösségi hozzáférés.
A magyar teleház-stratégia kidolgozási programjának tervezése, szervezése, a dokumentumok
szerkesztése, s korábban a mozgalom elindítása, kibontakozásának segítése
során mindvégig ez a gondolat vezérelt, s így látom a jövôt is. Európának e viharos szegletében
ezúttal szerencsénk volt. Még idôben, kellô számban, hazai és külföldi támogatók
segítségével el tudtuk indítani, civil kézbe tudtuk venni, s tudjuk tartani a világháló közösségi
elérésének ügyét. A Nemzeti Teleház Stratégia megvalósítása lehet a garancia arra,
hogy valóban így lesz.
A most megfogalmazott elképzelések az elért eredmények és az új lehetôségek révén
folyamatosan alakulni-fejlôdni fognak. Stratégiánkat szüntelenül megújítva kell hozzáigazítanunk
a változásokhoz, amit honlapunkon – a bekapcsolódás lehetôsége mellett – mindenki
nyomon követhet. A fejlett világ, és benne Magyarország, az információs társadalom szabadságát
választotta, a teleház ehhez mindenki számára egyenlô esélyt teremt.
Csákberény, 2000. szeptember 7.
Gáspár Mátyás
a stratégiakidolgozó csoport vezetôje
Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy az Internet – bár kihívásokat is tartogat – óriási
új lehetôségek kapuit nyitja meg a világ lakossága elôtt a kommunikáció terén. Errôl árulkodnak
a körülírására gyakorta használt melléknevek is: univerzális, mindenütt jelenlevô,
megfizethetô, polgári, sokakat összekapcsoló, demokratikus, mindent magában foglaló,
ismeretterjesztô-oktató, igazságos, nyitott. S ami sokaknak új lehet: az Internet alakítható,
még zsenge korban van, a polgároknak és közösségeknek még van ideje arra, hogy segítsenek
meghatározni végsô formáját. Amit ma látunk, nem biztos, hogy az, amit holnap is
látni fogunk. S amire azt mondják, ilyen lesz idôvel, az nem feltétlen egyezik szándékainkkal,
igényeinkkel – vagy avval a formával, amit kemény munkával és megfelelô intelligenciával
elérhetnénk. Csak rajtunk áll, hogy az új rendszerek mennyire felelnek majd meg folyton
hangoztatott szép reményeinknek, elvárásainknak.
Ha képesek vagyunk az emberi értékeket erôsítô irányelveket szem elôtt tartva, határozottan
fellépve, gyorsan cselekedni annak érdekében, hogy a fejlôdésben levô kommunikációs
és információs infrastruktúrát az emberi – s nem a vállalati – igényekre szabjuk,
akkor ma minden korábbinál jobb alkalmunk nyílik arra, hogy mindezt megtegyük. Az Átjáró
címû dokumentum egy olyan rendkívüli stratégiát és programot körvonalaz, amely felismeri
ezt a történelmi lehetôséget és reméli, hogy sikerül majd mindenki javát szolgálóan
élni is vele. A magyar teleház-mozgalom aktivistái nem elégszenek meg azzal, hogy az oldalvonal
mellôl, tétlen szemléljék az eseményeket. Világosan látják, hogy a kialakulófélben
levô kommunikációs és információs infrastruktúrában lakozó lehetôségeket képzelôerô
nélkül és kellô erôfeszítés híján nem lehet kiaknázni. Tévedés ne essék: az az infrastruktúra,
amit nagy számítógépes- és médiavállalatok terveznek meg, nem ugyanaz, mint amivel a különbözô
társadalmi közösségek, polgárok, vagy családok rukkolnának elô. Az igényeik, erôforrásaik,
módszereik és jövôképük bizonyos mértékben egybeeshet a civil szektoréval,
teljes azonosságról azonban közelrôl sem beszélhetünk. Nincs semmi baj a céljaikkal –
egyszerûen csak nem arra a fajta természetes kreativitásra, intelligenciára és együttérzésre
vannak hangolva, mint amit egy közösség tud és akar is életre hívni.
Az „Átjáró” egy olyan jelentôs innovatív és átfogó program, amely szerte a világon példaként
mutatható fel. Az Átjáró – ahogy az Egyesült Államokban mondanánk – a „közösségi
hálózatosodást” támogatja, noha nagyon helyesen úgy alakították, hogy jól beilleszkedjen
abba a közegbe, amelybe tervezték: egy, a fejlett országokhoz képest anyagiakban
kevésbé bôvelkedô térség vidéki/falusi, illetve egyéb közösségei számára. A közösségeknek
a globalitás jelenlétének köntösében oly módon kell kialakítaniuk helyi stratégiáikat és
megoldásaikat, hogy közben ne vágják el magukat a világ többi részétôl.
A 2000 májusában Seattle-ben megrendezett „Shaping the Network Society” (A behuzalozott
társadalom formálása) címû szimpózium résztvevôi elkészítettek egy manifesztumot,
amely egy új közszféra szükségességét indokolja. Eme új közszféra építése
világméretû projektté lépett elô, melynek szerte a bolygón mindenütt léteznek támogatói.
Az Átjáró ennek az új civil mozgalomnak az élenjárói közé tartozik.
Reményteljesen és nagy átéléssel nézek az Átjáró hatalmasnak remélt sikere elé. Szeretném,
ha a projekt jól szolgálná Magyarországot, s a térség számtalan, szintén érintett
közösségét. Ezen túlmenôen szeretném, ha a projekt szerte a világon sikerrel járna. A világnak
szüksége van olyan modellekre, programokra, ötletekre és irányelvekre, amelyek
elôbbre viszik a nyughatatlan, gyarapodó, folyton fejlôdô civil intelligenciát, amit az új évezredben
nem nélkülözhetünk, ha egy mindenkit egyaránt befogadni kész, igazságos világot
szeretnénk kialakítani.
Douglas Schuler, Seattle, USA